Referenciák
SZAMOS MARCIPÁN
2000 óta ügyfelünk
Az 1930-as évek óta látják el Magyarország lakóit édes finomságokkal, Budapest 12 darab cukrászdájának ad helyet, Budapest agglomerációjában Vörösváron, Pilisvörösváron és Szentendrén látogathatnak el üzleteikbe, de még Székesfehérváron is fellelhetőek, illetve több településre is vállalnak kiszállítást a fővárosból és Székesfehérvárról! Az édesipari kft. több mint 170 fő munkavállalót foglalkoztat, éves nettó árbevételük a 2021-es adatok alapján : 3 293 773 ezer Ft.
RÉGIÓ JÁTÉK
2003 óta ügyfelünk
A Régió Játék 30 éve már 100%-ban magyar tulajdonú, továbbá az ország legnagyobb játék kis-és nagykereskedelmi áruházlánca, mely jelenleg 42 áruházzal rendelkezik szerte az országban. Ezentúl a cég már webáruházat is működtet, mely szintén az ország egyik legnagyobbja, illetve Székesfehérváron egy jól felszerelt játszóházzal is várja apró vendégeit! Több, mint 550 főt foglalkoztatnak, éves nettó árbevétele: 16 138 440 ezer Ft.
SEMMELWEIS EGYETEM
2006 óta ügyfelünk
1941-ben alapított, egészségtudományi szakegyetemként egyedülálló az országban, több mint 250 éves egyetem, melynek három fő tevékenysége az oktatás, a kutatás-innováció és a gyógyítás. Az utolsó létszám adat szerint 9553 fő dolgozót foglalkoztat, mind az oktatási, kutatási és egészségügyi területeken.
IPACKCHEM
2008 óta ügyfelünk
A jelenleg IPACKCHEM néven futó cég 1987-ben alakult AIROPAK néven. A cég azóta is rendületlenül fejleszti műanyag készítményeit és azok összetételét, jelenleg már nagy teljesítményű, fenntarthatóságorientált barrier csomagolásokat tervez és gyárt. A cég központja Franciaországban található, azonban több regisztrált irodájuk is található a világban, Brazíliában, Indiában,Kínában és többek között Magyarországon is! Magyarországi gyártelepük 2007-ben került kihelyezésre, melynek éves nettó árbevétele: 3 749 221 ezer Ft, foglalkoztatottjainak száma hazánkban meghaladja a 40 főt.
DH LAPTOP SZERVIZ
2010 óta ügyfelünk
Sikeres lapot szerviz, akik budapesti székhelyükről országos szállítással is vállalnak szervizelést. Akár azonnali laptop javítást is végeznek, ezzel elkerülve a napokig tartó várakozást, megbízható és költséghatékony.
MÓRA INPUT
2010 óta ügyfelünk
A Móra-Input Kft. 2010 telén alakult, fő céljuk, hogy segítsék a termelőket a zöldség- és gyümölcs termesztésben. A lehető legkedvezőbb áron juthatnak a termelők vetőmagokhoz, növényvédő szerekhez , kertészeti eszközökhöz és még sok egyéb máshoz is. Telephelyeik száma: 2 db, éves nettó árbevételük a 2021-es adatok alapján : 1 695 954 ezer Ft.
ELSŐ PESTI MALOM
2007 óta ügyfelünk
1839-ben alapította Széchenyi az Első Pesti Hengermalom Társaságot, amelyből 1993-ban alakult meg az Első Pesti Malom, majd 2000-ben lett a cég jelenlegi formája az , ahol 4 malomüzemet, egy gabonatárházat üzemeltet, valamint érdekeltséggel rendelkezik egy takarmánykeverő és agripelletet előállító üzemben is. Népszerű, a múlt örökségét megőrizve a 21. század elvárásainak megfelelve fejlődött és nyújtja ugyanazt a jó és már megszokott minőséget. Az állandó foglalkoztatottak száma mintegy 150 fő, éves nettó árbevételük: 5 473 047 ezer Ft.
SZ&S GROUP
2013 óta ügyfelünk
Az SZ&S Group Kft. - régi nevén Szelei és Serfőző Kft. - 1990-ben alakult az akkor még formálódó társasház-kezelési piac által létrehívott igények alapján.A cég kezelői szakcég, kizárólag a társasházi képviseletet, ingatlankezelés és a facility management tevékenységi körébe tartozó szolgáltatások nyújtásával foglalkozik. 2021-es adatok alapján évi 150 771 ezer Ft a nettó árbevételük.
BAGI KFT.
2007 óta ügyfelünk
A céget Bagi István indította 1992-ben, az induló vállalkozásban növényvédő szereket, szerves és műtrágyákat értékesített, eleinte egy utánfutós kocsival szállította a termékeket és a garázst használta raktárhelyiségnek. Az első viszontagságokkal teli évek után azonban már raktárral és alkalmazottakkal is gazdagodott, továbbá bővülésnek indult a kínálat is. A cég ahogy bővült, úgy idővel elkezdték lefedni és kiszállítani már az egész országba termékeiket, így jelenleg Zircen, Budapesten és Szolnokon rendelkeznek telephelyekkel. Jelenlegi palettájukon megtalálhatóak növényvédő szerek, szerves- és műtrágyák, irtó- és riasztószerek, kerti eszközök, fűmag, borászati termékek, virágföldek és vegyi áruk is.A legutóbbi adatok szerint 62 munkavállalót foglalkoztatnak és az éves nettó árbevételük: 6 151 113 ezer Ft
MR Közösségi Lakásalap Nkft.
2022 óta ügyfelünk
Az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a magyarországi bérlakáspiac új szereplője. Meglevő ingatlanportfoliójának kezelése mellett kiemelt feladatának tartja, hogy a magyar bérlakás-rendszer fejlődésében aktív szerepet vállaljon.
A társaság lehetőségként és fontos feladatként kezeli modellértékű közösségi lakhatási koncepciók kidolgozását és gyakorlatba ültetését. Munkájukat szakmai partnereikkel együttműködve végzik.
WTS Klient Adótanácsadó Kft.
2013 óta ügyfelünk
A WTS-nél komplex gazdasági tanácsadással hozzák közelebb egymáshoz a nemzetközi és a magyar vállalatokat. Szakértelmükkel kiegyenlítik az eltérő gondolkodásból fakadó különbségeket. Minőségi szolgáltatásaikkal teszik érthetővé és elérhetővé az üzleti döntésekhez nélkülözhetetlen adatokat és információkat. Megbízható és jövőbe mutató tanácsokat adnak. A cégcsoport, a Klient 1998-ban alakult. A hazai piacon szerzett több éves tapasztalattal biztos partnerként állnak ügyfeleik mögött. Ügyfeleik között jó hírnevük ajánlás útján terjedt! Így váltak az évek során számos nemzeti és nemzetközi nagyvállalat hazai tanácsadójává.
Jánház Kft.
2008 óta ügyfelünk
A JÁNHÁZ Kft. egy 2002-ben alakult magyar tulajdonban lévő építőanyag kereskedés. Fő célja, hogy minőségi építőanyagokat és ehhez tartozó széleskörű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. A cég fejlődését és stabilitását tükrözi, hogy jelenleg 5 saját telephelyen működik.
DELTA-TECH Mérnöki Iroda Kft.
2003 óta ügyfelünk
A technológiai problémák megoldására specializálódott DELTA - TECH Mérnöki Iroda Kft. Balassagyarmaton alakult 1995-ben, azóta foglalkozik egyedi igények alapján, saját tervezésű célgépek és gyártósorok kivitelezésével illetve tervezésével.Tevékenységi körünk legfőképp az autóipar, a műanyag- és fémfeldolgozó ipar és az elektronikai ipar területére terjed ki.
Bon Pharma Kft.
2014 óta ügyfelünk
A 2009-ben alakult 100%-ban magyar tulajdonú Bon Pharma Kft. professzionális szolgáltatást nyújtva személyes értékesítéssel szolgálja ki a magyarországi gyógyszertárakat és gyógyszertári hálózatokat. Vállalják hazai és nemzetközi OTC/étrendkiegészítő/orvostechnikai eszköz/kozmetikum márkák teljeskörű disztribúcióját, beleértve a termékbevezetést, marketinget, akciók szervezését és lebonyolítását.
Ilyés Intertransport Kft
2012 óta ügyfelünk
Az Ilyés Intertransport Kft. 2008-ban alakult meg, fő profilja nemzetközi árufuvarozás közúton az Európai Unió és az Egyesült Királyság területén belül. Flottáik száma 40 db 24 tonnás ponyvás nyerges szerelvényből áll.
Twinmed Kft.
2012 óta ügyfelünk
A Twinmed Orvosi Rendszerek Kft-t 1997-ben alapították azzal a céllal, hogy új, innovatív gyógyító technológiák magyarországi elérhetőségét megteremtsék. Orvostechnikai termékeket forgalmaz, céluk olyan terápiás, gyógyító lehetőségek megteremtése melyek azelőtt csak külföldön voltak elérhetők a magyar betegek számára.
SZIN Nonprofit Kft.
2007 óta ügyfelünk
A Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. feladata a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, társadalmi integrációjának és komplex (re)habilitációjának elősegítése, a komplex rehabilitációban közreműködők tevékenységének összehangolása. Céljait – mint nagy szakmai tudásbázissal rendelkező módszertani fejlesztéseket generáló, szakmai műhelyeket működtető és felnőttképző intézmény, továbbá mint pályáztató szervezet valósítja meg.
Terno Buda Kft.
2016 óta ügyfelünk
A Terno Buda Kft alaptőkéje 37MFt. A gép és járműparkot, valamint a saját tulajdonú műhelyeket, irodákat, telephelyeket figyelembe véve több mint 300 milliós saját vagyonnal rendelkezik. Nagyobbrészt magasépítési de mélyépítési munkákat is végez, melyen belül kiemelt szerepet játszik a belső építészet, épületgépészeti, épületvillamossági és egyéb szakipari munkákat teljeskörűen kivitelez. Könnyűszerkezetek és acélszerkezetek fém nyílászárók, portálok, elválasztó rendszerek gyártásával és elhelyezésével is foglalkozik.
DELTA CLEAN Kft
2009 óta ügyfelünk
A Delta Clean Kft. több mint 20 éve működő, 100 % magyar tulajdonú vállalkozás. Intézmények felé közel száz különböző professzionális tisztítószert kínál létesítményhigiénia, textilhigiénia, konyhahigiénia, ipari higiénia és mosdóhigiénia területre. Professzionális takarítógépekkel, kiegészítő eszközökkel és egyedi , speciális technológiák kidolgozásával ad támogatói hátteret. Stabil helyet foglal el a tisztítószereket gyártó és forgalmazó ágazat hazai piacán és a környező országokban.
Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezete
2011 óta ügyfelünk
A Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezete 2003-ban alakult. Tevékenységi köre a tagok és a térség termelői által megtermelt gabona és olajipari növények magvainak felvásárlása, tárolása, manipulálása (tisztítása, szárítása) és értékesítése. Szolgáltatásai – a teljesség igénye nélkül: bértisztítás, bérszárítás, bérmérlegelés, labor vizsgálatok elvégzése, termény minősítése, gépi rakodás elvégzése, illetve teljes körű szaktanácsadás (a vetőmag kiválasztásától a betakarításig), növényvédelmi szaktanácsadás.
CASTOLIN ZRT.
2016 óta ügyfelünk
Az 1906-ban alapított CASTOLIN ZRT. ma már világvezető vállalatnak számít a karbantartás, a felületvédelem és a hegesztési, forrasztási és burkolási technológiákat alkalmazó speciális csatlakozások területén. A több mint 400 képzett szakértőből álló nemzetközi csapat segítségével partneri kapcsolatot alakít ki ügyfeleikkel, hogy csökkentsék a fenntartási költségeket és növeljék a hatékonyságot.
Számadó hírek
Munkásságunkról olvasmányosabb formában - böngésszen a legfrissebb történetek között!
Akkor Itt az idő!
A számadó 30 éves születésnapja alkalmából, a piacon egyedülálló ajánlattal készültünk.
Következő 30 új ügyfelünk számára ingyen adjuk a Számadó vállalatirányítási rendszer licencét!*
Még
|
|
új Számadó ügyfélnek érhető el
INGYENES licence.
|
Ügyfeleink visszajelzései
igényeljen ingyenes élő demo bemutatót és ismerje meg a Számadó vállalatirányítási rendszerét!
igényeljen ingyenes élő demo bemutatót és ismerje meg compakta könyvelő programunkat!
A SZÁMADÓ 30 éve fejleszti megoldásait
a hazai vállalkozások számára.
A kis-, közép- és nagyvállalkozások, szervezetek pénzügyi, ügyviteli és menedzsment feladataira kínál kiforrott, jól használható, könnyen
bevezethető, rugalmasan továbbfejlődő
szoftvermegoldásokat.
Képzett és tapasztalt tanácsadó, könyvelő, rendszerszervező és fejlesztő gárdával állunk ügyfeleink rendelkezésére.
KIEMELT IPARÁGI TAPASZTALATAINK
- Műtrágya és növényvédőszerek gyártása,
kereskedelme
- Malomipar
- Gumiabroncs és felni kereskedelem
- Gyártási folyamatok
- Textil alapanyagok kereskedelme
- Polcrendszer kezelése, komissiózás
- Fuvaszervezés, terítőautós rendszer
- Ügynöki kereskedelem
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT, elérhetőségeink
Számadó Szoftver Kft.
1095 Budapest, Boráros tér 7. (Dunaház)
Telefon: +36 1 215 0256
Mobil: +36 20 5207606
E-mail: mail@szamado.hu
Adószám: 13642134-2-43