Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása
Kérjen ingyenes visszahívást: ÉRDEKEL! »
Finanszírozási összeg
Minimum 3 millió Forint – maximum 20 millió Forint
- melynek maximum 50%-a vissza nem térítendő támogatásként igényelhető (amely a kölcsönszerződésben meghatározott eredményességmérési mutató(k) célértékeinek nem teljesítése esetén kölcsönné alakul),
- maximum 40%-a igényelhető 0%-os kölcsönként, futamidő maximum 8 év,
- önrész minimum 10%.
Pályázatok benyújtása
2024 október 31-től lehet benyújtani a pályázatokat.
Pályázók köre:
- Kis- és középvállalkozásnak minősülnek, majd a kölcsönkérelmek benyújtásának kezdő dátuma utáni második naptári hónaptól mikrovállalkozások is,
- rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele,
- a megvalósítási helyszín tekintetében legalább egy éve bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek,
- DKF Kft. által biztosított vagy a Támogató által kijelölt egyéb digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyon alacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkeznek.
Az igényelhető finanszírozási összeg nem haladhatja meg a kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év üzemi eredményének tízszeresét, valamint a finanszírozási összeg nem haladhatja meg az igénylő cég benyújtást megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételét.
A támogatott beruházásnak olyan fejlesztéseket kell eredményeznie, ami javítja a vállalkozás digitális intenzitását.
- A nagyon alacsony bemeneti digitális intenzitással rendelkező vállalkozással szemben elvárás, hogy a projekt végére a felhívásban rögzített feltételek szerint legalább alacsony szintet érjen el (legalább 1 szintugrás),
- Az alacsony bemeneti szinttel rendelkező vállalkozással szemben elvárás, hogy a projekt végére a felhívásban rögzített feltételek szerint legalább 1 ponttal növelje a digitális intenzitási pontszámát.
A beruházás végén a vállalkozásnak a digitális intenzitási szintjét könyvvizsgálói jelentés formájában kell igazolniuk.
Támogatható tevékenységek bemutatása
Meglévő informatikai rendszer esetén a fenti célterületekkel való modulbővítésre, vagy meglévő, de korszerűtlenné vált rendszer teljes cseréjére is van lehetőség támogatási kérelmet igényelni.
Alapszintű felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése (pl. E-mail, Irodai szoftveralkalmazások, Pénzügyi vagy számviteli szoftveralkalmazások, Fájlok tárolása, A vállalkozás szoftverének futtatásához szükséges infrastruktúra és kapacitás használata):
- Internetes megjelenést biztosító honlapok, portálok
- E-kereskedelem beindítását vagy továbbfejlesztését szolgáló szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
- Automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázó szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
- Táv- és csoportmunka támogatást biztosító szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
- Integrált vállalatirányítási (ERP) megoldások bevezetése
- Ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) megoldások bevezetése
- IKT biztonsági megoldások bevezetése
Mesterséges intelligencia (MI) technológiák, szolgáltatások bevezetése- az alábbi technológiákból, szolgáltatásokból legalább egy bevezetése:
- az írott nyelv elemzésére alkalmas technológiák (szövegbányászat);
- a beszélt nyelvet gépen olvasható formátumra átalakító technológiák (beszédfelismerés);
- írott vagy beszélt nyelv generálásra alkalmas technológiák (természetes nyelv generálás: olyan technológia, amely a strukturált adatokat természetes nyelvvé alakítja);
- tárgyak és személyek kép alapján történő azonosítására alkalmas technológiák (képfelismerés, képfeldolgozás);
- gépi tanulás adatelemzés céljából (pl. mélytanulás);
- a különböző munkafolyamatok automatizálására vagy a döntéshozatal támogatására alkalmas technológiák (mesterséges intelligencián alapuló, folyamatautomatizációra alkalmas szoftverrobot);
- a gépek fizikai mozgását lehetővé tevő technológiák, amelyek a környezet megfigyelésén alapul és önálló döntéshozatalra képesek (autonóm robotok, önjáró járművek, autonóm drónok).
Nagy adathalmazokhoz kapcsolódó és egyéb adatanalitikai technológiák, szolgáltatások bevezetése:
- A vállalkozáson belülről, illetve külső forrásból (pl. szállítóktól, fogyasztóktól és a kormányzattól) származó adatok alapján minták és trendek adatainak értelmezésével az üzleti teljesítmény növelése érdekében döntéshozást és előrejelzést támogató technológiák és szolgáltatások bevezetése. A feldolgozható adatforrás típusok: forgalmi/pénzügyi adatok; fogyasztókra vonatkozó adatok; közösségi média adatok; weben elérhető adatok; hordozható eszközök helymeghatározásra vonatkozó adatai; okos eszközök, szenzorok adatai; kormányzati szervek nyílt adatai; műholdas adatok.
Fejlett vagy közepesen fejlett felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése- az alábbi szolgáltatásokból legalább egy bevezetése:
- pénzügyi és/vagy számviteli szoftveralkalmazások;
- vállalati erőforrás-tervezési (ERP) szoftveralkalmazások;
- ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) szoftveralkalmazások;
- biztonsági szoftveralkalmazások;
- tárhelyszolgáltatás a vállalkozás adatbázisa(i) számára; valamint az
- alkalmazásfejlesztéshez, teszteléshez vagy telepítéshez fejlesztőkörnyezetet biztosító számítástechnikai platform;
Kérjen ingyenes visszahívást: ÉRDEKEL! »
Számadó hírek
Munkásságunkról olvasmányosabb formában - böngésszen a legfrissebb történetek között!
Akkor Itt az idő!
A számadó 30 éves születésnapja alkalmából, a piacon egyedülálló ajánlattal készültünk.
Következő 30 új ügyfelünk számára ingyen adjuk a Számadó vállalatirányítási rendszer licencét!*
Még
|
|
új Számadó ügyfélnek érhető el
INGYENES licence.
|
Ügyfeleink visszajelzései
igényeljen ingyenes élő demo bemutatót és ismerje meg a Számadó vállalatirányítási rendszerét!
igényeljen ingyenes élő demo bemutatót és ismerje meg compakta könyvelő programunkat!
A SZÁMADÓ 30 éve fejleszti megoldásait
a hazai vállalkozások számára.
A kis-, közép- és nagyvállalkozások, szervezetek pénzügyi, ügyviteli és menedzsment feladataira kínál kiforrott, jól használható, könnyen
bevezethető, rugalmasan továbbfejlődő
szoftvermegoldásokat.
Képzett és tapasztalt tanácsadó, könyvelő, rendszerszervező és fejlesztő gárdával állunk ügyfeleink rendelkezésére.
KIEMELT IPARÁGI TAPASZTALATAINK
- Műtrágya és növényvédőszerek gyártása,
kereskedelme
- Malomipar
- Gumiabroncs és felni kereskedelem
- Gyártási folyamatok
- Textil alapanyagok kereskedelme
- Polcrendszer kezelése, komissiózás
- Fuvaszervezés, terítőautós rendszer
- Ügynöki kereskedelem
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT, elérhetőségeink
Számadó Szoftver Kft.
1095 Budapest, Boráros tér 7. (Dunaház)
Telefon: +36 1 215 0256
Mobil: +36 20 5207606
E-mail: mail@szamado.hu
Adószám: 13642134-2-43