Köszönjük, hogy velünk voltál, Szefi!

A Számadó Kft. egyik alapítója, Csiba András novellának beillő írásával köszönünk el Szeiffert Lászlótól, aki 2022. szeptember 26-tól nyugdíjba vonul.

A Számadó mindegyik valaha volt munkatársa életem egy fontos szereplője. Sokakkal szinte egy életet töltöttünk együtt.

Lacus, alias Szefi, egyike azoknak, akikről mindenkinek sok-sok emléke van, de nekem jegyzeteim is, így azon részletek, amelyek itt szereplenek történelmi hitelűek is.

Szefi alapvetően őstaxis volt talán még valamikor az 1950-es években, amikor Neal Cassady-ként volt a parkolóőrök bajnoka.

Mintha csak róla emlékezne meg Kerouac Az eredeti tekercs című művében, amit egyetlen kiadó sem mert kiadni, csak 1957-ben, akkor is erősen átszerkesztve. (Az eredeti tekercs 1951-ben Kerouac egy három hétig tartó alkotói rohamában keletkezett egy 36 méteres papírtekercsen, amit azután 2,43 millió dollárért vett meg egy gyűjtő. 2007-ben adták ki Úton címmel Az eredeti tekercs alcímmel egy vaskos könyvben.)

Lazán betolat negyven mérföld per órás sebességgel egy szűk kis helyre, és egy milliméterre a téglafaltól áll meg, aztán kiugrik, kisiklik a lökhárítók között, mint a kígyó, beugrik egy másik kocsiba, ötven mérföld per órás sebességgel megfordul valami semmi kis helyen, aztán megint betolat egy szűk résbe, hogy csak pár centi van mindkét oldalon, és az utolsó pillanatban áll meg kézifékkel; aztán rohan a jegykiadó fülkébe mint egy szupersztár sprinter, kiadja a jegyet, beugrik egy újonnan érkezett kocsiba, de úgy, hogy a tulajdonosa még jóformán ki se szállt belőle, szó szerint alatta siklik be, indít, miközben csapja be az ajtót, és már száguld is a következő szabad parkolóhelyre: és így dolgozik megállás nélkül nyolc órán át minden este, az esti csúcsforgalom meg a színház utáni csúcsforgalom idején …

Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs

Hogy visszatérjek saját jegyzeteimhez, ültem egyszer Szefi már eléggé lerobbant, de taxis tempóban cikázó ladájában, ahol engem vezetni tanított, és így szólt: „A gyalogosokat nem csalogatjuk le az úttestre.”

Látod-e Lacus hova vezet ez a nagy rohanás? Most meg, ha egy gyalogos 30 méteres körzetben, látható céltalansággal őgyeleg a járdán, máris a féken a lábad!

A Számadót Nagy Gáborral alapítottuk egy pincében. Hónapokig szendvicsen rágódva üldögéltünk a pincében – megjegyzem minden nap hosszas mormogás előzte meg a szendvicset, annak eldöntése közben, hogy melyiket utáljuk a legkevésbé. Ide tette be a lábát az első alkalmazott: Zsuzsa, aki ápolónőként érkezett, ehhez méltó türelemmel ápolt minket.

De Te, Szefi már a negyedik emeleti irodánkba érkeztél, ahol egy szoba már csak a mi felségterületünk volt. Ugyan nem fizettünk érte, csak vérünkkel. Veszekedésre használhattuk az előszobát, meg a konyhát is. Zsuzsával ellentétben nem bennünket, hanem az ügyfeleket ápoltad. Ez tette lehetővé, hogy nem bukjunk bele, mert engem már el lehetett választani az ügyfelektől.

Jellemző módszertanod bármelyik egyetemi kurzuson tanítani lehetne. Különös képességed, hogy amikor az ügyfél egyre izgatottabb, akkor kezd a szívverésed lassulni, lassan álomszerű révületbe esve tologatod az egeret, hátha a farka valami megoldást mutat majd. A kezdetben egyre izgatottabb ügyfél idegessége is megtörik az áthatolhatatlan gáton, ettől kezdve azután már nem is keres más kollégát, ha bármi baja van, – a hasmenéstől, a már megint nem működik a Számadónak az ellenőrök elől adateltüntető funkciója problémáig -: Adják nekem a Szefit!

Most, hogy szivarozva egy három tonnás chopperen, sál helyett szakállba burkolódzva bóklászol ebben az árnyékvilágban, csak azon töprenghetsz mi leszel, ha újra leszel, mert az nem lehetséges, hogy nem leszel!